Az új év beköszöntével lehetőségünk van arra, hogy megújítsuk cégünk logóját, esetlegesen pontos marketing tervet készítsünk az idei évre vonatkozóan. Ugyanis ebben az esetben pontosan tisztában leszünk azzal, hogy milyen feladataink vannak, valamint hogy milyen anyagi források állnak a rendelkezésünkre. Természetesen ha az üzletünk portálját szeretnék felújítani, mindenképp egy profi csapatot bízzunk meg a munka elvégzésével.

Ugyanis amit mi elképzelünk, azt egy tervező grafikus tudja ezt tökéletesen kivitelezni. Mivel az időjárás nem teszi lehetővé azt, hogy kültéren dekoráljunk, így ezt az időszakot mindenképp érdemes a tervezésre fordítani. Ugyanis ezekben az esetekben minden elképzelésünket könnyedén megvalósíthatunk. Ami nagyon fontos, hogy a kirakat dekor tervezése előtt, mindenképp méressük fel a helyszínt, hiszen rengeteg olyan dolgot figyelembe kell venni a grafikai tervezés során. Többek között az ablakok és az ajtók elhelyezkedését is. Ha az a probléma merül fel, hogy a matrica készítés során minden természetes fényt elveszünk a helyiségtől, akkor érdemes az úgynevezett one way vision fóliát választani a dekorálásra, hiszen ez az alapanyag tökéletesen megnyomtatható, azonban mivel lyukacsos felülettel rendelkezik, beengedi a természetes fényt. További nagy előnye, hogy a fényviszonyokhoz alkalmazkodik, ennek köszönhetően pedig amennyiben világosabb van kint, mint bent, akkor egyáltalán nem lehet belátni. Ez azoknak a megrendelőknek lehet nagyon előnyös, akik mondjuk konditermet, vagy éppen olyan vendéglátóhelyiséget üzemeltetnek, hiszen pontosan akkor lehet csak belátni, ha sokan vannak este bent az épületben. Természetesen ezeken a fóliákon is nagyon jól mutatnak a színes, változatos grafikák, így nagyobb felületek dekorálására is tökéletesen alkalmasak.

one_way

Ez a fajta alapanyag lehetővé teszi számunkra, hogy az autónkat is reklámfelületként használjuk, hiszen tökéletes többek között a hátsó szélvédő felmatricázására is.Különleges tulajdonságának köszönhetően lehetővé teszi számunkra, hogy folyamatosan kilássunk az autónkból, azonban azon sosem látnak be a kéretlen érdeklődők. Akár mikrobuszok, vagy éppen nagyobb személyszállító autók fóliázása is tökéletesen megoldható vele. Viszont csakis szélvédő felmatricázására alkalmas, a karosszéria egyes elemeit csakis egy másik speciális fóliával lehet dekorálni. Azonban amikor az autók szélvédőjét matricázzuk, tisztában kell lennünk a törvényi rendelkezésekkel is, amelyek tisztán meghatározzák, hogy a műszaki vizsga ideje alatt semmiféle matrica, vagy éppen dekoráció nem lehet a szélvédőkön. Ezt minden esetben le kell szedni. Ennek fényében pedig mindenképp érdemes a friss műszaki vizsga után elvégeztetni a dekorálást, hiszen ebben az esetben kettő évig tökéletes reklámfelületként szolgálhat az autónk.

Általában ezt a speciális fólia esetében is négyzetméter áron számolnak a szakemberek, azonban mivel általában ez jóval meghaladja a 10.000 Ft-ot, így törekedjünk arra, hogy minél több időt a szélvédőn lehessen a dekor. Mivel ez a fólia is törik egy bizonyos hőmérséklet alatt, így mindenképp kültéren csakis olyan időben dekoráljunk, amely lehetővé teszi számunkra a biztonságos dekorálást. A szakemberek a felületet dekorálás előtt zsírtalanítják és tisztítják, éppen ezért lesznek igen tartósak ezek a nyomatok akár több éven keresztül is. Így pedig rengeteg ügyfelet szerezhetnek nekünk.

Árakról és gyártási lehetőségekről érdeklődjön a www.hanka.hu-n.