A közterületen való megjelenés már évtizedek óta tökéletesen működik, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy melyik cég pontosan milyen felületeken teszi közzé éppen aktuális akcióit. Általában a nagyobb élelmiszer láncok veszik igénybe ezeket a reklám táblákat, valamint a rajta lévő hirdetések is teljes mértékben egyedileg készülnek. Nagyon fontos, hogy minden egyes, kampányban szereplő grafikát a közterületi reklám szabályai szerint készíttessünk el, hiszen csakis ebben az esetben lehetnek olyan mértékben hatékonyak, amelyre számítunk. Ezek a következők:

Ezeket az alap szabályokat mindenképp tartsuk be, hiszen ezek a reklámok általában az autósok és a járművel közlekedők számára készülnek, éppen ezért csak néhány másodperc áll a potenciális vevők rendelkezésére, hogy az adott információt meglássák, valamint értelmezni tudják. Mivel nem csak az élelmiszer láncok veszik igénybe ezeket a felületeket, hanem egyéb cégek is, így számukra is fontos lehet, hogy megfelelő grafikával induljanak el a vevőszerzés útján. Ha egy állandó hirdetést szeretnénk alkalmazni, akkor minden esetben vegyük figyelembe a tábla pontos méreteit. A hagyományos, óriás plakát tábla 5 m x 2,4 m, azonban annak ellenére, hogy egy viszonylag nagyobb felületről beszélünk, kifejezetten fontos, hogy csak megfelelő mennyiségű információ legyen rajta. A hirdetés mondanivalója legyen tömör, azonban kellően informatív, ezen felül pedig olyannyira feltűnő, hogy mindenkinek megakadjon rajta a szeme. Amennyiben egy országos reklámkampányt tervezünk, akkor pedig ügyeljünk arra, hogy minden területen jól mutasson az adott grafika. Néha a kevesebb több, éppen ezért egyáltalán nem ritka, hogy az emberek jobban felfigyelnek egy teljesen üres, fehér felületre, mint egy olyan táblára, amelyen rengeteg szöveg és szín kapott helyet egy időben. Amennyiben pedig úgy döntünk, hogy egy nagyobb és hosszabb kampányt szeretnénk lebonyolítani, mindenképp egyeztessünk a reklámügynökségünkkel, hiszen egy hosszabb távú együttműködés esetében nem csak kedvezményekben részesülhetünk, de a grafikai anyagok legyártásával kapcsolatban is kiadásokat csökkenthetünk. Mivel minden egyes reklámcég rengeteg rendszeresen működő reklám felülettel rendelkezik, így biztosan megtalálják a szakemberek számunkra azokat a potenciális felületeket, amelyek tökéletesen hozzá járulhatnak bevételeink növekedéséhez.

Kozteruleti_media_kampanyok

 

A kampányok megtervezése során minden esetben figyeljünk oda arra, hogy a plakátok pontosan mire is készülnek, hiszen ha rendszeresen változtatni szeretnénk a bérelt felületek grafikáját, akkor mindenképp plakát papírra érdemesebb nyomtattatni, hiszen sokkal olcsóbb, mint a hagyományos matrica. Ha viszont hosszabb távon, mondjuk hat, vagy esetleg tizenkét hónapig van kint ugyanaz a grafika, akkor a matrica mellett érdemes döntenünk, hiszen ezek az anyagok kifejezetten a hosszú távú reklámozásra lettek kifejlesztve. Színük nem fakul, valamint maga az anyag is teljes egészében UV álló.

Amennyiben reklámtáblát szeretne bérelni, látogasson el a www.hanka.hu portálra, ahol nem csak hasznos információkat olvashat, de szabad felületeinket is megtalálhatja.