A céges autó rengeteg esetben nem csak hagyományos szállító eszközként szolgál, hanem komoly és értékes reklámfelületként is. Ugyanis a reklámcégek esetében kifejezetten nagy hangsúlyt fektetnek a szakemberek arra, hogy minél magasabb kivitelben tudják az egyes megbízásokat teljesíteni. Több fajta megoldás is létezik egy autó felmatricázására, tulajdonképpen csakis rajtunk múlik, hogy pontosan mit is szeretnénk.

Ha például egy hagyományos, egyszerűbb betűkivágást szeretnénk mondjuk a hátsó, vagy éppen az oldalsó szélvédőkre, az könnyedén megoldható, arról már nem is beszélve, hogy ez az egyik legfeltűnőbb dekorálási forma. Ebben az esetben egy anyagában színes fóliából kerülnek a az előre meghatározott betűk kivágásra, majd ezt követően a szakemberek kiszedik a feliratot a fóliából. Ezek után gy speciális anyag, egy hordozó kerül a betűkre, amely azért felelős, hogy a felrakás során a szöveg tökéletesen egyenes legyen. Ennek a fajta dekorálási eszköznek a legnagyobb előnye az egyszerűség és a gyorsaság, éppen ezért egyre gyakrabban veszik igénybe a cégek és a magán emberek is.

az_auto_matricazas

 

A másik megoldás, amikor egy speciális anyag kerül rá a hátsó szélvédőre, amely akár az egész szélvédőre könnyedén felragasztható. Ebben az esetben nem kell az miatt aggódunk, hogy esetlegesen nem fogjuk tudni használni a hátsó szélvédőt, ugyanis a speciális anyagnak köszönhetően tökéletesen ki fogunk látni rajta. Ezzel szemben mondjuk a rakodótérbe egyáltalán nem lehet majd kintről belátni. Nagyobb felületek esetében érdemes használni ezt a fajta fóliát, hiszen ebben az esetben mutathat rajta jól a grafika.

A harmadik megoldás, amikor az egész autót bevonják fóliával. Ebben az esetben a szakemberek elemeire szedik szét az egész autót, majd a felületeket teljes mértékben zsírtalanítják. Ez azért fontos, hogy a későbbiek során a matrica tökéletesen ragadjon. Mivel az egyes karosszéria elemek tökéletesen ívesek, ezért mindenképp olyan fólia szükséges a munka kivitelezéséhez, amely követi az ajtó, vagy éppen a többi elem formáját. Ez a fólia melegítés hatására tulajdonképpen megnyúlik, így pedig tökéletesen tudja követni az egyes hajlásokat, vagy éppen domborulatokat a karosszérián. A speciális fóliák esetében úgynevezett hőcsatornás fóliákat használnak a szakemberek, ugyanis ezek az anyagok csakis akkor ragadnak tökéletesen, amikor hőhatás éri őket. Ezen fólia kapcsán általában csirátlanítanak is a szakemberek a dekorálandó felület kapcsán, hiszen csakis ebben az esetben tudják garantálni a tökéletes ragadást. Amint mindegy egyes karosszéria elem átesett a fóliázáson a szakemberek szépen lassan mindent visszaépítenek a helyére, majd felkerülnek az egyes műanyag kiegészítők, kilincsek, valamint a rendszám is. Amennyiben teljes körű fóliázást végzünk az autónkon, akkor el kell mennünk az okmány irodába is, hiszen a forgalmiban át kell íratnunk az autó színét, amennyiben az megváltozott.

Ez utóbbi fóliázási technika nem csak jól mutat az autón, de még meg is védi a karosszériát az egyes sérülésektől és korrodálódásoktól.

Bővebb információkat az autó dekorálásról, vagy éppen a betűvágásról a www.hanka.hu-n olvashat, vagy érdeklődjön róla munkatársainknál személyesen az irodánkban: 2112, Veresegyház, Fő út 6.