A különleges alapanyagok egyre elterjedtebbek a dekor szakmában is, hiszen a szakemberek minden esetben a vevői igényekhez igazítják a kivitelezés módját.  Az alábbiakban megpróbáltuk felsorolni azokat az újdonságokat, amelyek az elmúlt néhány évben igen csak átalakították a dekor szakmát:

3D fólia: Általában ezt a fajta vinylt a szakemberek akkor alkalmazzák, amikor a feladat egy autó dekorálása. Nagyon fontos, hogy ez a fajta fólia igen nagy mértékben eltér a hagyományos társától, ugyanis a szerkezetében olyan légcsatornák vannak, amelyek lehetővé teszik a dekorosok számára a fólia melegítését. A fólia ugyanis csak ennek a technikának köszönhetően lesz nyújtható, azonban ekkor maga a ragasztó is együtt nyúlik az anyaggal. Ennek köszönhetően pedig igen változatos felületekre is könnyedén felragaszthatóak a különleges mintázatú dekorok.

One way vision fólia: Már egy régebbi cikkünkben említettük a one way vision fóliát, amely akár üzlet dekorálásra is tökéletesen alkalmas,  hiszen átengedi a fényt, valamint akár autó hátsó szélvédőjén is tökéletesen megállja a helyét. Hátránya, hogy csakis sík felületen marad meg tökéletesen, így ezt a kivitelezés során mindenképp vegyük figyelembe.

Metál fólia: A dekorálás egyik új ágazata született meg a metál fólia megjelenésével, hiszen ennek az anyagnak köszönhetően a legváltozatosabb nyomatokat és dekorokat készíthetjük el. Mivel a fólia anyagában színezett, így könnyedén nyomtathatunk rá hagyományos festékkel, hiszen a metál hatás ezután is érződik. Rengeteg esetben találkozhatunk metál fóliával autókon, esetlegesen üzlet dekorok kapcsán, hiszen kivételes külsőt kölcsönözhetünk vele.

Karbon fólia: Ez a fajta fólia az autó tulajdonosok álma. Természetesen nagyon fontos, hogy pontosan milyen felületeket szeretnénk vele bevonni, hiszen az anyag csak egy bizonyos mértékig nyújtható. Akár az autó külsejét szeretnénk vele egyedivé tenni, akár pedig a belsejét, egy kis ügyeskedéssel bárki könnyedén rávarázsolhatja az autójára. Létezik fekete, ezüst és szürke színben is, talán a legkedveltebb a fekete. Érdemes minden esetben a vastagabb változat mellett dönteni, hiszen ez a típus valamilyen mértékben még nyújtható.

Kulonleges_dekor_foliak

Padló fólia: A nagyobb bevásárló központokban találkozhatunk ezzel a speciális fóliával, amely igen mutatós lehet, hiszen hatalmas felületeket dekorálhatunk vele. A különlegessége az anyagában rejlik, hiszen hatalmas kopás állósággal bír, ennek köszönhetően pedig hosszú éveken keresztül tökéletes reklám felületként szolgálhat. Ár tekintetében a magasabb kategóriába tartozik, azonban hosszú élettartama mindenkit meggyőz.

Prizma fólia: Ez a fólia anyagában és gyártásában különbözik a többitől, hiszen egy valóban egyedi alapanyagról van szó. A fólia színét az alapján látjuk, hogy éppen hogyan töri meg a fényt, hiszen apró kis rombuszokból áll a felülete. Ennek köszönhetően pedig akár több színben is pompázik. Általában kisebb felületeket dekorálnak vele, gyakran autót, hiszen nem csak védi az adott részt, de egyedi és mutatós külsőt kölcsönöz minden esetben.

Természetesen a piacon még rengeteg fólia található, valamint évről évre csak bővül a kínálat, így a mi dekor műhelyünk is igyekszik minél nagyobb alapanyag palettával rendelkezni.

Bővebb információkat cégünkről, dekorálási árakat a www.hanka.hu oldalon olvashat.

Facebook