Mivel a reklámtábla gyártása során is folyamatosan jelennek meg az újabb és újabb technikák. Manapság már a legvadabb elképzelések is könnyedén megvalósíthatóak, hiszen míg régebben a vágó-nyomtató gépek is különlegességnek számítanak, addig mára már rengeteg esetben találkozhatunk az UV nyomtatók magas minőségével is.

Természetesen a különleges alapanyagokon kívül nem csak a nyomtatás áll a rendelkezésünkre, amennyiben például cégtáblát szeretnénk csináltatni, hanem a gravírozás is. Nagyon fontos megjegyezni, hogy rengeteg olyan alapanyag kapható manapság a piacon, amelyek könnyedén gravírozhatóak, arról már nem is beszélve, hogy az a tévhit, hogy csakis a fém gravírozható, egyre kevésbé terjed el a szakma berkein belül. A gravírozó gépek éppen ezért már a kisebb dekor cégek műhelyében is megtalálható, pontosan azért, hogy minden vevői igényt tökéletesen ki tudjanak elégíteni a szakemberek. A különleges anyagok gravírozása során valóban minőségi termékek gyárthatóak, hiszen vannak olyan lehetőségek is, amelyek keretében más színű lehet maga a gravírozott felület, és más maga a tábla. Ezt általában úgy tudjuk könnyedén elérni, hogy a tábla marása során egy másik réteg bukkan elő, amely más színű.

Általában gravírozást akkor szoktak kérni az ügyfelek, ha szeretnének egy minőségi cégtáblát, vagy éppen egy olyan névtáblát, amely kitűnően mutat az ajtón, vagy éppen a postaládán. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezek az alapanyagok ugyanúgy teljesen UV és időjárás állóak, mint a hagyományos horganyzott vaslemez, vagy éppen PVC táblák, persze teljesen más stílust képviselnek. Általában a gravírozás során a megrendelők inkább elegánsabb betűtípusokkal kérik a feliratokat, valamint a cirádásabb betűtípusok azok, amelyek a leggyakoribbak. Akár arany színű, akár pedig kék, vagy éppen ezüst táblát gravíroztatunk meg, biztosak lehetünk abban, hogy valóban magas minőségű és elegáns táblát fogunk kapni.

A fém alapanyagokon kívül akár a hagyományos műanyag táblákat is könnyedén gravírozhatjuk, ráadásul a fejlettebb készülékek már a teljes átvágásra is képesek. Ennek köszönhetően pedig már a hab betű, vagy éppen a műanyag sablon legyártása sem okoz problémát számunkra. Ha pedig valóban mutatós és minőségi cégért szeretnénk, érdemes a habbetűket a megfelelő méretben kivágatni, majd LED-es technológiával megvilágítani. Mivel ezen alapanyagok is tökéletesen kültériek, így hosszú éveken keresztül, valóban költséghatékony módon képesek reklámozni vállalkozásunkat.

a_gravirozas

A mai gravír gépek pedig már nem csak nagyobb felületeket tudnak marni, de akár toll méretű tárgyakra is könnyedén el tudják készíteni a választott grafikát. Amire viszont minden esetben figyeljünk oda, hogy a kisebb méretű grafikák aprólékossága nem biztos, hogy mondjuk egy tollon tökéletesen fog mutatni. Természetesen bármikor kérhetünk a megrendelés során szakmai segítséget, amelynek köszönhetően pontosan el tudjuk dönteni, hogy milyen gravírozást is szeretnénk a választott alapanyagra.

Mivel a Hanka Média Kft is egy újabb eszközbeszerzésen van túl, így mára már mi is képesek vagyunk a legszebb gravírozások elkészítésére is, ráadásul az igen nagy alapanyag kínálatnak köszönhetően valóban egyedi névtáblákat készíttethetünk.

Bővebb információkat, elérhetőségeinket a www.hanka.hu-n olvashat.

Facebook